Galyasági Településszövetség

A történelmi Gömör és Borsod megye határán, a Rét-patak (Éger-patak) völgyfőjében, Aggtelek délkeleti szomszédságában települt egykori Torna megyei község. Perkupától délre, a 27-es számú főútból nyugatra kiágazó 7,5 km hosszú alsóbbrendű úton közelíthető meg, vagy Rudabánya irányából, Kánó felől.

 A királyi erdőuradalom halászóvizeit felügyelő vízóvók kapták Égerszög területét (Kovácsi néven) 1270-ben. Böjte vízóvó birtokát a 13. század végén többször is igyekeztek megszerezni befolyásos főurak, míg végül Porcs fia Domokos nádor foglalta el, s Égerszögre keresztelte. Ezután Tomori Elus János kisnemes kezére került. Neve az éger fanév és a ’sarok, szeglet, zug’ jelentésű -szög utótag összetétele.

Kőtemploma 1348-ban már biztosan állt. 1424-ben Bessenyő Pál birtokaként a tornai uradalomhoz került, 1436-tól Berencsi Sáfár Istváné, majd 1470 körül Szapolyai Imre tulajdona lett.

A mohácsi csatavesztést követően János királytól 1531-ben Ferdinánd elvette Égerszögöt, s azt Horváth Gáspár főkamarásának adományozza, halála után pedig özvegye 1559-ben Mágóchy Gáspárnak és Tamásnak adta el. A 16. században az itt élők is áttértek a református hitre.

A 18. század első felében szőlőhegyeit, lakosainak szén- és mészégetését említik. A 20. század első felének megpróbáltatásai után 1950-ben önálló tanácsú község lett, majd 15 év múltán már a szőlősardai közös tanács részévé vált. 1979-től egészen az 1990-es rendszerváltozásig Perkupával alkotott közös tanácsot. A település önállóságát 1990-ben kapta vissza, ma körjegyzőségének székhelye Szőlős­ardó.

Égerszög nevét a határában 1954 végén fölfedezett Szabadság-barlang tette országosan ismertté. 1955-ben a Pitics-hegy tövében mélyülő Dász-töbörből nyitottak új bejáratot a barlangra. A barlangkutatás izzadságos munkáját Balázs Dénes “A csepegő kövek igézetében” című könyvében örökítette meg. A barlangbejárat közelében turistaszálló létesült, amely ma is működik szállás- és étkezési lehetőséget nyújtva.

Égerszög építészeti emlékei különösképp figyelemre méltók. A falu református templomát 1791-ben építették, késő barokk stílusban. A templomhajó mindkét vége egyenes záródású, mennyezetét két csehsüvegboltozat alkotja, melyek a falakból kiugró pilléreken nyugszanak. A karcsú sisakos templomtorony 1929-ben épült a déli oldalfal közepéhez. A torony mellett áll a világháborús hősök emlékoszlopa.

A település főutcáján bontatlan egységben számos, a 19. század második felében épült, szinte eredeti állapotban fennmaradt – perkupai kőművesmesterek által épített – népi lakóházat találunk. Ezek az épületek jól jelzik egykori építtetőik módos vagyoni helyzetét és az akkori falu megkérdőjelezhetetlen élni akarását.

A holt falu, a temető ugyancsak archaikus népi díszítőművészeti alkotásokat őriz. Még ma is álló, az elhunyt kora és neme szerint különbözőképpen faragott, régi oszlopos fejfái a galyasági temetők egykori, korántsem egyhangú képének tanúi.